A káptalanház építésének története


Sopron XVII. század közepi történetének igen regényes sorsú alakja, Vitnyédy István gyakran szerepel mind a kortársi emlékiratokban, mind a késõbbi szépirodalomban. Ha nem fõhõsként, legalább mellékszereplõként, mint jeles emberek ismerõje és barátja, nagy események szemtanúja.
Vitnyédy 1612-ben született, s fiatalon jogi mûveltséget szerzett. Megválasztották Sopron város jegyzõjének, emellett a Zrínyi család familiárisaként, bizalmas embereként ellátta a család különféle pörös ügyeiben a tanácsadó – ma így mondanánk: a jogtanácsosi – szerepét. Nyolc évvel volt idõsebb a csáktornyai Zrínyi Miklósnál, a költõnél. Amikor 1627-ben meghal Zrínyi Miklós és Péter édesapja, Vitnyédy is meghívást kap a csáktornyai temetésre. Ha Zrínyit Bécsbe, a császári udvarba hívták, többnyire Kõszegen és Sopronon keresztül utazott. A nagyurat szoros kapcsolat fûzte a soproni tanácshoz. A város követsége többször járt Csáktornyán, Zrínyi pedig ajánlólevelet írt bizalmas embereinek a megüresedõ soproni egyházi javadalmak elnyerése érdekében. 1661-ben a Bécsben öntetett tíz ágyújának hazahozatalához kérte a város segítségét.
Vitnyédy gyakran vendégeskedett a csáktornyai várban. Amikor Zrínyi lemásoltatta verseit s a Szigeti veszedelmet, és a mû kiadására gondolt, a kéziratot Vitnyédy hozta el Csáktornyáról, és keresett nyomdát Bécsben. Így jelent meg 1651-ben Zrínyi Miklós könyve, az Adriai tengerek syrenaia. Zrínyi nem volt hálátlan. Amikor Vitnyédy Sopronban házat építtetett, Zrínyi levelet írt Sopron város tanácsának: „Vagyon õkegyelmének egy kezdett épületi a Kegyelmetek városában, melyhez legnagyobb szüksége vagyon õkegyelmének mészbül és téglából.” Zrínyi kéri, égetessen a város a maga kemencéjében két kemence meszet és három kemence téglát, hogy ne kelljen az építkezést félbehagynia.

A ház építése nem ment simán. Vitnyédy a szokottnál nagyobb és díszesebb házat tervezett. A puritán gondolkodású soproni polgárok sokallták az épület pompáját, és hosszas pörösködés kezdõdött Vitnyédy és a város között. Zrínyi nem ingyen kéri emberének a segítséget. Azt írja levelében, hogy Vitnyédynek pénzért s a megszokott áron adják a meszet és a téglát. De adják, mert megérdemli. Inkább segítsék „kegyelmetek pénziért épületibe”, mintsem „két-három ember passziója (kénye-kedve) miatt magátul ne idegenítenék”. A segítséget „úgy vesszük Kegyelmetektül, mintha nekünk adná” – fejezi be Zrínyi a levelet.

A kétemeletes barokk palota végül is fölépült, s ma a Szent György utca 7. számot viseli. A kapu fölött nagy bajszú magyar arc látható, alatta egy nyelvöltögetõ torz pofa. A hagyomány szerint mindkét fej Vitnyédy arcképe: az egyik a komoly férfit ábrázolja, a másik azt, aki nyelvét ölti a garasoskodó polgárokra.

Zrínyi 1664 nyarán ismét Sopronban terem. Bécsbe készül, hogy Kanizsa ostromának meghiúsulása és Új-Zrínyivár elvesztése miatt I. Lipót császár elõtt kiöntse panaszát és fölháborodását. Az emléktábla szerint nyolcszáz fõnyi hadával érkezik Sopronba, és a Fehér Ló nevû fogadóban száll meg. Ha valóban nyolcszáz fõnyi haddal érkezett, a katonák nyilván a fogadón kívül maradtak, s a Fehér Lóban csak Zrínyit vendégelte meg a város.
Alig néhány hét telt el a költõ és hadvezér soproni látogatása óta, amikor Vitnyédyt a csáktornyai várban találjuk. 1664 õszét mutatja a naptár. Zrínyi levelet kap Bécsbõl, külön futár hozza a császár kis titkos pecsétjével leragasztott levelet, melyben I. Lipót sürgõsen az udvarba hívja Zrínyit. Vitnyédy aggodalmaskodik, ellenzi az utazást. Zrínyi mégis úgy határoz, hogy másnap Bécsbe indul. Erre az utazásra azonban már soha nem került sor.

November 18-án, egy keddi nap Zrínyi és vendégei vadászatra indulnak. Hogy mi történt ezen a napon a kursaneci erdõben, a vendég Bethlen Miklós Önéletírásából tudjuk. Ebéd után hintóba ül a társaság. Vitnyédy az elsõ ülésen foglal helyet. Vitnyédy ott van a drámai pillanatnál, amikor egy Póka nevû vadász hírül adja: „Én egy kant megsebesítettem, mentem a vérin. Ha utána mennénk, elveszthetnõk!” Zrínyi kísérõihez fordul, és azt mondja Vitnyédynek: „Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsémuraimék. Csak megnézem, mit mond ez a bolond. Mindjárt visszajövök.”
Tudjuk, ez volt az út, ahonnét Zrínyi nem tért vissza soha.

Vitnyédy a Zrínyi halála utáni fõúri összeesküvés egyik leglobbanékonyabb, legmerészebb képzeletû tagja. Talán az újkori történelem egyik legelsõ, politikai indíttatású emberrablását is õ tervezte meg. Zrínyi Miklós öccsét, Pétert arra akarta rávenni, hogy csalják kelepcébe és fogják el Lipót császárt, majd kiszabadulása fejében különféle követeléseket támasszanak. Zrínyi Péter azonban elállt az ötlet végrehajtásától.

Vitnyédy és az összeesküvõk újabb terveket csiholnak. Mielõtt azonban bármelyik megvalósítására sor kerülne, Bécs leleplezi õket,Vitnyédy csak azért kerüli el a hóhérpallost, mert éppen akkor hal meg, amikor a mozgalom híre kipattan, és vezetõit, Zrínyi Pétert, vejét, Frangepán Kristófot és Nádasdyt elfogják.

Zrínyi prókátorát haló porában is bosszúval sújtotta Bécs. Soproni palotáját elkobozták, és a jezsuiták kapták meg rendháznak. 1773-ig birtokolták az épületet, ezután a társaskáptalané lett. Azóta Káptalanháznak emlegetik.



A Vitnyédytõl ránk maradt emlékek közül az egyik legszemélyesebb: névaláírása. Lázas gondolkodású, indulatos ember kezevonása. A betûk alsó és felsõ szára hosszan elnyúlik. A betûk tisztán és jól olvashatók, de amikor a tollat tartó kéz a név végére ér, a barokk kor szokásainál is cifrább „vitézkötést” kanyarít. A vonalak kusza rajza talán életének kibogozhatatlan szálát vetítik elénk.